BEMUTATKOZUNK
Tarnai Márta
Pszichológus, képzésben lévő pár-és családterapeuta, autogén tréning gyakorlatvezető-jelölt
Testvérek, féltestvérek, mostohatestvérek, akik együtt vagy külön nevelkednek, nagymamák és nevelő nagymamák, a családba újonnan belépő és onnan távozó emberek – a családi kapcsolatok bonyolult viszonyait korán megtapasztaltam. Nagyon összetett, több szinten mozaik családban nőttem fel, így számomra a kezdetektől természetesek voltak a "hagyományostól eltérő" családi kapcsolódások, amelyek persze sokkal általánosabbak, mint annak idején gondoltam. Ez is hozzájárult pályaválasztásomhoz, illetve a későbbiekben a családi dinamikák, családi tanácsadás iránti érdeklődésemhez. A férjemmel közösen alapított családunk ennél jóval kevésbé bonyolult: több mint 30 éve vagyunk társak, ebből több mint 20 éve házasok, három gyermeket nevelünk, akik közül ketten már nagykorúak és a legkisebb is öles léptekkel halad a kamaszkor felé.
Szakmai életemet tekintve pszichológus diplomámat 2000-ben szereztem az ELTE-n, ahol a tanácsadás és a szervezet- és döntéspszichológia területeire specializálódtam. Egy ideig párhuzamosan dolgoztam a munkaerő-kiválasztás és szervezetfejlesztés területén, valamint az ELTE doktori hallgatójaként, később oktatójaként. Szociálpszichológiát, a fejlődéshez és neveléshez, illetve kommunikációhoz, önismerethez kapcsolódó tárgyakat tanítottam pszichológus- és tanár szakos hallgatóknak. A legkisebb gyermekemmel otthon töltött hosszú időszak után visszatértem a HR tanácsadás területére, ahol jelenleg is dolgozom: egy magyar tulajdonú tanácsadó cég pszichológusa vagyok. Főként a szakember-keresési és -kiválasztási folyamatokat segítem kompetencia- és személyiség-értékeléssel, de részt veszek szervezetfejlesztési programokban, tréningtartásban, illetve coaching módszertannal dolgozom, például karrier újratervezőkkel karrierváltási, álláskeresési helyzetekben.
A családokkal és párokkal való munkában az összefüggések közös felfedezése a célom, és a folyamatos, apró lépésekkel való haladás egy mindenki számára élhetőbb működésmód felé.
Végzettségek, tanfolyamok
- Eötvös Loránd Tudományegyetem - okleveles pszichológus (2000)
- Assessment Systems Hungary - Viselkedésalapú interjútechnika tréning (2023)
- Rajzelemzési Intézet Online Tutoriális Program - Rajzelemzési szakértő (2022)
- Flow Magyarország – Kiválasztás szempontjai (2021)
- SHL Hungary - Kiválasztás és fejlesztés tesztekkel (2021)
- Assessment Systems Hungary - Hogan tesztek (2020)
- E-Coach.hu - coach képzés pszichológusoknak (2020)
- Magyar Családterápiás Egyesület - pár-és családterapeuta képzés alapvizsga (2007)