BEMUTATKOZUNK
Tanosné Boda Zsuzsanna
Mentálhigiénés szakember, család- és párterapeuta
Származási családomból családcentrikus szemléletet hoztam. Folytatva a hagyományokat harmincöt éve élek harmonikus házasságban. Két felnőtt fiam van és egyikük családjában már született két kis unokám. A férjemmel való kapcsolat minden szépsége mellett nehézségeket is hozott, sőt komolyabb krízist is átéltünk. Életkoromból adódóan a családi életciklusok különböző állomásainak nagy részét megtapasztaltam már. Mindezek tanulságait figyelembe véve, valamint a családterápiás szakmai tudást is megszerezve szeretnék segíteni azoknak, akik nehézséget élnek meg valamely családi, illetve párkapcsolatukban. Hiszem, hogy ha valamely szoros kapcsolat korábban működött, akkor a család- vagy párterápia segíthet az egymáshoz való visszatalálásban, a kapcsolat magasabb szintre hozásában, a szeretetteljes és erőt adó harmónia megélésében.
Eredeti végzettségem matematika-fizika szakos tanár, majd 2013-ban másoddiplomaként Mentálhigiénés szakember végzettséget szereztem a Károli Gáspár Református Egyetemen. Főállásban tizenkét éve szenvedélybetegekkel és hozzátartozóikkal foglalkozom a Székesfehérvári Rév Szenvedélybeteg-segítő Ambulancián terápiás munkatársként. Munkám során a rendszerszemlélet kezdettől fogva nagy hangsúlyt kapott.
A Magyar Családterápiás Egyesületnél 2016-2021-ig tartó családterápiás alap-, önismereti és szupervíziós képzéseim befejezése után 2021-ben családterapeuta végzettséget szereztem, amely pár- és családterápiás tevékenységre jogosít. A családterápiás képzésen megismert terápiás technikákon kívül a Lelki Egészségvédő Alapítvány Katarzisz művészetterápiás képzésén elsajátított művészetterápiás elemeket is szívesen alkalmazom munkám során.
Szabad időmben szívesen alkotok, olvasok, kirándulok, játszom az unokáimmal. Hívőként csendes szemlélője vagyok a teremtett világ szépségének.