BEMUTATKOZUNK

Szilágyi Laura

Szociális munkás, addiktológiai konzultáns, képzésben lévő pár-és családterapeuta

Szilágyi Laura
Szilágyi Laura

Szociális munkás alapdiplomával rendelkezem. Szakmai tapasztalatomat elsődlegesen a szenvedélybeteg ellátás területén szereztem. Segítő hivatásom végett elengedhetetlennek tartom a folyamatos fejlődést és továbbképzést. A Semmelweis Egyetemen Addiktológiai konzultáns másoddiplomát szereztem, majd ezt követően szintén a Semmelweis Egyetemen Mentálhigiénés családtudományi és családterápiás mesterképzést folytattam; jelenleg záróvizsga előtt állok.

Fontosnak tartottam, hogy olyan területeken is képezzem magam, melyek napjainkban – sajnálatos módon – tabuként kezelendők mind társadalmi-, mind egyéni szinten. Ezért végeztem el többek között a gyászolók segítésével kapcsolatos képzéseket, pre- és perinatális veszteségfeldolgozás segítése, illetve a gyermekek gyászfeldolgozását segítő képzéseket.

Minden a családban kezdődik. Hiszek a család erőforrásaiban és a változás erejében. A családterápia alapját az adja, hogy a családban élő személyek kölcsönösen hatással vannak egymásra; ez a rendszerszemlélet. Ennek értelmében a fókusz nem egy adott személy problémáira, tüneteire helyeződik, hanem a családtagok egymás közötti viszonyaira, viselkedésére, kommunikációjára. Számomra mindig lenyűgöző élmény megtapasztalni a családok egyediségét és energiáját. A közös cél megalkotása és elérése kihívásokkal teli időszak, s a változás sokak számára ijesztően hat. A legnehezebb lépés mégis a segítség kérése és annak elfogadása. Amennyiben Ön ezeket a sorokat olvassa, közel jár hozzá, hogy ezt a lépést megtegye.

"Sokkal egyszerűbb megbélyegezni, mint megpróbálni megérteni. Ez egy nagyon gyors reakció, és ebbe nem kell túl sok energiát fektetni. A megértésbe és az elfogadásba kell." /Orvos-Tóth Noémi/

Szolgáltatások